Fülsiketítő csend honol, alszik a város.
Kitekintek egyetlen ablak sem pislákol.
Jó a csend, segít átgondolni eddigi életem.
Szeretetben éltem, súgjál hol rontottam Én el.
Pírkad a hajnal, elkezdi a rigó dalát.
Nem hallom már fájó szívem zaját.
Lassan, lassan megnyugszik a lelkem
Nagy a feladat; a csend megsúgja mit kell tennem.
Felnézek a pírkadó csillagos égre.
Az esthajnal csillagtól új utat kérve.
Gyarló ember vagyok, tudhatnám az életnek mi az értelme.
Az élet értelmét nem tudhatja senki.
Állatnak virágnak szent feladata végig kell élni.
Tiszta szívvel, lélekkel kell nyugvóra térni.
Hány utat kerestem, kutattam már nem tudom.
A sors segített rövidebb-hosszabb utakon.
A halál torkából átjutottam száz csapóajtón át.
Rohantam mint egy sprinter, győztem,
elértem az élet utolsó kapuját.
Halálos ágyamon szent fogalmat tettem.
Szégyellni valóm nincs, mit vállaltam túlteljesítettem.
Egyetlen örök gyermekem fájó szívvel útjára engedtem.
Az élet véges még Nekem sem lehet örökké élnem.
Áhítattal, Szeretettel vártam gyermekem születését.
Kézzel fogható bizonyíték erre a Shakespiere mesék.
Édes kis Csillagomnak ajánlottam, akkor még nem éltél.
Három év múlva kezdtük el a gigászi küszködést.